Tortúra
Tortúra – Emésztésünk könnyítésére
Az
emberek nagyjából 30 százaléka (más
források szerint minden ötödik ember) küzd
emésztési problémákkal
A
székrekedés mögött szervi panaszok is
állhatnak, de az esetek döntő
többségében a rossz
táplálkozási szokások miatt áll fenn
a probléma: túl kevés rostot,
zöldséget és gyümölcsöt eszünk,
ráadásul rendszertelenül, kevés
folyadékot iszunk, ezen kívül keveset mozgunk.
Hol rontjuk el?
Túl
sok zsírt, állati eredetű fehérjét,
cukrot fogyasztunk, ballasztanyagokból pedig egyre
kevesebbet. Márpedig
ha ez utóbbi hiányzik az elfogyasztott ételekből,
és emellett még keveset is iszunk, szorulás a
vége.
A
nap mint nap idegeskedünk valamiért. A stressz
megzavarhatja a bélműködésért is felelős
vegetatív idegrendszer munkáját. A stresszt
kiválthatja depresszió, vagy a rendszertelen
életmód is.
Előfordul,
hogy hiába táplálkozik valaki optimálisan,
ha napja nagy részét állva vagy ülve
tölti. A mozgáshiány egyenes következménye a lanyhuló bélmozgás.
Bizonyos
gyógyszerek (fájdalomcsillapítók,
altatók, görcsoldók, nyugtatók,
antidepresszánsok, vízhajtók) rendszeres
szedés mellett okozhatnak székrekedést.
Ezért mindig olvassuk el a
betegtájékoztatót.
Mi a teendő?
Fogyasszunk
bélmozgást elősegítő, rostdús
élelmiszereket. Ha a fehér kenyeret és rizst
barnára cseréljük, az már hatásos
lehet. Ezzel nem csak emésztését
könnyítjük meg, védelmet nyújtanak a
rák, a szív- és a cukorbetegség ellen,
fontos szerepük van a vér koleszterinszintjének
csökkentésében.
Fontos
a megfelelő mennyiségű folyadék (2-3 liter)
elfogyasztása is, a rostdús
táplálkozás mellett különösen.
Így kiküszöbölhető, hogy a széklet
túl száraz legyen.
A
sikeres emésztés érdekében célszerű
a fő étkezés között gyümölcsöt,
zöldséget, joghurtot enni. Így mozgásban
tartja a beleket.
Ha
ülő munkát végzünk, különösen
fontos a mozgás. Egy-két emelet kedvéért,
menjünk inkább a lépcsőn. Napi fél óra
séta, az úszás, a futás, és
más könnyű mozgás. A bél fokozott
mozgással reagál a keletkező ingerekre.