Kihányták zöldjüket a fák, himbálódzik a lombok leveles szárnya, mintha szállani készülne. Egyszerre meglebben a levélszárny és virággal hímzett fátyolruhájában felszáll vele a magasság felé tündérszép Május kisasszony. Tűnékeny alakját látni lehet néha, amikor bárányfelhők pihenő nyája közt siet az égi mezőn a mennyei kútra.
Ha kérdezed, hogy ilyenkor tavasz idején, miért áll meg a szerszám a szátóvető kezében és feledve égető munkáját, miért néz hosszan a messzeségbe, ím: haljad a feleletet. Tündéri Május kisasszonyt látta, ahogy két vedret visz vállán. Aranyvedre: a nap. Ezüstvedre: a hold. Ha aranyvizet mer, minden virág kinyílik, ha ezüst vizet hoz, ráborul a földre az álom. Éltet és altat kedve szerint! De aki rajta felejti szemét, míg térül-fordul, hajladozik, ébredésről-álomról örökre elfeledkezik.

Fábián Ernő, 1927.