Illat, szépség csábítás

Ma parfümnek hívjuk ezt a jelenséget, amely az idők folyamán számos változáson ment át. Manapság az elegancia nélkülözhetetlen kísérője, érzéki vágyakat gerjeszt, kábít avagy ösztönzőleg hat a memóriára.
Egy régi kínai mondás szerint minden napszaknak, minden tevékenységnek megvan a maga illata, amely lehetővé teszi azidő múlásának érzékelését.
Valóban így van, hiszen reggelente inkább a friss illatokat szeretnénk érezni, míg este, éjszaka, a testesebb, bujább, érzékibb illatok után vágyakozunk. Az évszakok változásait is az illatok különbözőségével követjük. Tavasszal és nyáron a könnyed, virág és gyümölcsös aromákat szeretjük magunkon, míg ősszel é s télen a lágyabbakat, édeskés illatúakat.


Út a parfümökig

Évezredekkel ezelőtt az őseink felfedezték, hogy a hő hatására egyes anyagok különösen intenzív illatokat bocsátanak ki, ettől kezdve tudatosan melegítették őket. A parfüm szó a latin „per fumum” szóból ered, ami annyit tesz, hogy „a füstön át”. A parfüm ősi formájában nem volt más, mint illatos füst (tömjén), amely kábító illatával töltötte be a levegőt. A tömjént a Távol-keleten használták, eleinte csupán az istenek előtt tisztelegtek vele, aztán vallási szertartásokhoz és a temetkezésekhez is használták. Az egyiptomiak naponta alkalmazták az illatos olajokat, s a legkülönfélébb kenőcsöket. Az egyiptomi hölgyek édes mandulaolaj, fahéj és méz alapú kencéket, vagy mentát és kakukkfüvet használtak.
A legősibb parfüm is egyiptomi eredetű: volt benne méz, bor, mirha, mazsola, jázmin, koriander, rózsa, nád és tömjén. A rózsavíz az egyik legismertebb illatanyag volt már az ókorban is. A rómaiak már az első században készítettek rózsavizet, de már az arabok is használták, mint arcfrissítő hatású szert. Az alkoholt először az arabok alkalmazták. Németföldön akkor még nyírfavízzel és gyógyfüvekből készült főzetekkel illatosították magukat az emberek. 1189-ben Szaladin szultán nagyon drága ajándék gyanánt egy hordócska pézsmát küldetett a Kelet-Római császárnak. A parfüm ezzel meghódította Európát és a világot. Parfümkészítő társaság először a világon Fülöp Ágost francia királytól kapott 1190-ben működési engedélyt. A sötét középkorban az illatoknak egészen más szerepük lett. Mivel nem dívott a tisztálkodás, az „előkelő” népek orrcsiklandónak nem mondható testszaguk palástolására használták a parfümöket, így leginkább az erős aromával bíró szerekre volt nagy kereslet.

Az illatok útja

Az illatok és a kereskedelem története is elválaszthatatlanok egymástól. Távol- Keletről érkezett a növényi és állati kivonatok legnagyobb része. A szantál- és a cimetfa Indiából, a mirha és az illatos gyanták Arábiából, míg a kámfor Kínából származott. A nárdusfű, amely vélhetően azt jelentette az ókori parfümgyártásban, mint ma a jázmin és a rózsa, Ázsiából ered.
A pézsma, az ámbra, a fahéj, a szegfűszeg, a gyömbér, a vanília ugyancsak a fűszerek útját követte.
Az illatkereskedelem és a parfümgyártás a reneszánsz korában élte virágkorát, akkor Velence volt a fűszerek és illataromák kereskedelmének központja. A legnagyobb változások azonban a 19.század közepén következtek be a gyártásban, a kereskedelemben, és az illatok szerepében egyaránt. A művészi, illetve luxus parfümgyártás mintegy két évszázaddal ezelőtt indult fejlődésnek, s képviselői között nem egy híres parfümházat találunk